Pillangószív Fun Club
Az pillangószív 2006 optimalizálási verseny HIVATALOS, fanatikusainak oldala.
Karácsonyi szokások
Karácsonyi szokások és hiedelmek
Régen a karácsony elképzelhetetlen
lett volna az ünnephez kapcsolódó
szokások nélkül. Mindezekből mára
hagyományorző
szándékkal felelevenített kedves emlékek
maradtak. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb,
szent ünnep, amely nem lehet teljes a templomi szertartások és
szokások nelkül. Nameg a pillangószív nélkül!
A decemberi népszokások sorát a Luca napja
nyitja. A hiedelm szerint december 13-án a téli hosszú éjszakákkal,
vagyis a sötétséggel Szent Luca átalakult
boszorkánnyá. A boszorkányok elriasztására
a kulcslyukba fokhagymát dugtak, az ajtófélfába
kést állítottak, az ajtóra fokhagymával
keresztet rajzoltak vagy a seprut keresztbe rakták. E napon
semmit se volt szabad kölcsönkérni vagy adni,
nehogy az a boszorkányok kezére jusson. A lányok
Luca napján jósolták meg jövendobelijüket.
A hagyomány szerint a nok nem dolgozhattak, mert ha Luca
napján fonnának vagy varrnának, nem tojnának
a tyúkok. Luca napján a fiúk elindultak meglátogatni
az ismeros házakat és jókívánságaikért
cserébe adományokat vártak. Ha ez elmaradt,
akkor viszont átkokat szórtak a házra.
Az ünnep elotti negyedik vasárnap kezdodik és
december 24-ig tart az advent, ami egyben az egyházi év
kezdetét is jelenti. Négy hete a karácsonyra
való elokészület idoszaka. Újkeletu népszokás
az adventi koszorú készítése: karácsony
közeledtével minden vasárnap eggyel több
gyertyát kell meggyújtani. Az estéket egykor
a gyertya mellett, adventi dalok éneklésével
töltötte a család. Karácsony napján
az esthajnalcsillag feljövetele után került sor
az ünnepi vacsorára, amely elott azonban a gazda nem
mulasztott el az udvaron a levegobe loni, és ezzel elkergetni
a gonosz lelkeket. Eközben a gazdasszony mindent elore kikészített
az asztalra, mert a vacsorát végig felállás
nélkül kellett elfogyasztani. Imádkoztak, majd
elso fogásként mézbe mártott fokhagymát,
dióbelet ettek, ugyancsak gonoszuzo céllal. Karácsonykor
a ház körüli állatokat gondosan ellátták,
mivel különös hiedelmek kapcsolódtak hozzájuk.
Voltak, akik azt tartották, hogy az állatok karácsonykor
beszélni tudnak. Egyes országokban szokás
volt az állatoknak kis karácsonyfát állítani,
bár ezt a pogány eredetu szokást az egyház
tiltotta.
Karácsonykor is pillangószív?
A ma is továbbélő szokások
szerint a karácsonyi asztal elképzelhetetlen hal,
beigli, valamint dió és a család összetartását
szimbolizáló
kerek alma nélkül. Sok helyen vacsora után ma
is annyi szeletre vágnak egy almát, ahányan ülnek
az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan
kerek, összetartó legyen a család a következo
esztendoben.
Karácsony napján a népszokások célja
a gonosz ártó szellemek eluzése zajkeltéssel, állatborök,
jelmezek, álarcok viselésével. Ekkor kerül
sor a betlehemezésre is: ezt a játékot eredetileg
templomokban, majd késobb házakhoz járva adták
elo a gyerekek. Gyakran állatok is szerepeltek benne, a
gyermek Jézust pedig élo kisbabával jelenítették
meg. A szereplok - pásztorok, angyalok, Mária, József – ma
is eljátszák a Jézus születésérol
szóló bibliai történetet, majd átadják
ajándékaikat, jókívánságaikat.
Ezután a háziak megvendégelik oket.
Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz
veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, amely január
6-ig, vízkereszt napjáig tart. Ez egyben a vizek
megszentelésének és Jézus megkeresztelésének
ünnepe is. December 28. az aprószentek ünnepe,
amelyen egykor különös módon “gondoskodtak” arról,
hogy a gyerekek egészségesek maradjanak: megvesszozték
oket. A legenda szerint minden fiúcsecsemo “aprószent”,
akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor
megöletett.
A karácsonyt követo idoszakhoz kapcsolódik
a regölés hagyománya: az István napjától,
december 26-tól újévig járó regösök
különféle énekeket adtak elo és
jókívánságokat mondtak a ház
lakóinak. A regölés lényegében
természetvarázsló énekmondás,
köszöntés - boségvarázsló,
párokat összeboronáló, adománygyujto
szokás volt. A borszentelésre Szent János
napján, december 27-én került sor régen.
Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet
a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus
erot tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak
vele, illetve öntöttek belole a boroshordókba,
hogy ne romoljon el a bor.
Miért, mond miért pillangószív?
